Bevonótábor 2017

Indul az új tanév. Lezárult a felvételi eljárás az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. Idén 31-en adták be pályázatukat, a bodrogkeresztúri bevonótáborban megtartott felvételi beszélgetések után 27 szakkollégistát vett fel a felvételi bizottság a 2017/18-as tanév első szemeszterére.

 

Különbusszal utaztunk a Nyíregyházi Egyetemről Bodrogkeresztúrra, s bár az írásban benyújtott anyaga alapján minden jelentkező meghívást kapott a bevonótáborba, nem volt teljes a létszám. Volt, aki rangos nemzetközi sportversenyre kvalifikálta magát, másokat munkaszerződés kötött még augusztus utolsó hétvégéjén, vagy betegség akadályozott. Őket telefonon interjúvolta meg a felvételi bizottság. Ám mielőtt erre sor került volna, kellemes, oldott együttlétre adott lehetőséget a pénteki nap. Az ismerkedést szolgáló önismereti és közösségépítő játék után Bodrogkeresztúr nevezetes helyeit látogattuk meg: a helytörténetet bemutató Kincsesház után a Motormúzeum következett, majd a nevezetes kilátó. Mivel a nagy múltú és nagy sikerű, 2011-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Ghymes Együttes a Keresztúri Esték című sorozat alkalmából épp aznap adott koncertet a Henye-dűlőben, kapva kaptunk a lehetőségen, és vacsora után újra megmásztuk a Hagyalja lankáit. Az esti áhítatot Asztalos Richárd, a debreceni gyülekezet lelkésze, a szakkollégium felvételi bizottságának (FeB) tagja tartotta.

Szombaton már 9 órakor munkához látott a FeB dr.Jeney Terézia, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézetének vezetője elnökletével, és a rövid ebédszünetet leszámítva egymásnak adták a kilincset a jelentkezők. A többiek egész napos elfoglaltságáról az ebédlőben gondoskodtunk: Gabulyáné Szűcs Márta sokféle kreatív, kézműves elfoglaltságot kínált délelőttre: pet-palackból, drótból, fonalból, papírból alkothattak a fiatalok, és festeni is lehetett A művészet ereje mottóval meghirdetett programon. A szó hatalma című, zenével és videóval illusztrált interaktív együttlét vitt szellemi pezsgést a délutánba Veszprémi Erzsébet vezetésével, majd átadták magukat a jelentkezők A mozgás örömének Horváth Mercédesz irányításával. A felvételivel járó egész napi feszültséget vacsora után borkóstolóval vezettük le: a közeli pincészetben már az USA-ból érkezett YAGM-önkéntesekkel együtt ismerkedtünk Tokaj Hegyalja borkultúrájával. A magyarországi evangélikus intézményekbe, gyülekezetekbe tízhónapos önkéntes szolgálatra érkezett fiatalok ugyanis épp a Betlehem Pihenőházban töltötték felkészítő tréningjüket, köztük Steven is, a hozzánk irányított önkéntes, akinek érkezését már alig várjuk az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. Az első találkozás olyan kiválóan sikerült, hogy nem csak a pincészetben perdültünk közös táncra, de még a pihenőházban is folytatódott az ismerkedés…

Vasárnap délelőtt közös istentiszteleten vettünk részt a YAGM fiatalokkal, akik csodálatos énekszolgálattal tették még hangulatosabbá az udvaron megtartott alkalmat, az igehirdetés szolgálatát Molnár Erzsébet, intézményvezető-lelkész magyarul és angolul tartotta.

A FeB hosszú és komoly vitával érlelte ki döntését arról, kik nyertek felvételt a 2017-18-as tanév első szemeszterére az Evangélikus Roma Szakkollégiumba. A 27 szakkollégista között öt új van, a tagok közül 23-an roma származásúként azonosítják magukat. Többségben vannak az NYE hallgatói, a 13-ból 5 tanító, 3 szociálpedagógus, 2 csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint testnevelés-történelem szakos tanár, képi ábrázolás és gépészmérnök szakos hallgatónk van. Kilencen a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, a nyíregyházi intézményben tanulnak, diplomás ápoló, egészségügyi szervező, védőnő, szülésznő, mentőtiszt és szociális munka szakon. Három hallgatónk a DE egyéb karairól kerül ki: jogásznak, mechatronikai mérnöknek és gazdasági informatikusnak tanulnak. Van szakkollégistánk a Szent Atanáz Hittudományi Főiskoláról is, ő görögkatolikus hittanárnak készül. Szakkollégistáink többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kistelepüléseiről érkezett, de jöttek Hajdú-Biharból, Borsodból és Jász-Nagykun- Szolnok megye falvaiból is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .