A cigány-magyar kettős identitást építő modul a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat küldetésének egyik meghatározó eleme. Képzési programunk megvalósítása során ezt szem előtt tartva rendszeresen szervezünk olyan tematikus programot, amely ezt szolgálja.

 

A februári szakmai műhelymunka keretében pénteken az Add a kezed közhasznú egyesület vezetője, Kóka Ágnes volt a vendégünk. A Tiszavasvári székhellyel működő nagy múltú roma civil szervezet vezetője maga is roma származású, sok tapasztalatot gyűjtött már a többség és kisebbség egymás mellett élését, megértését nehezítő tényezőkről, a magyarországi cigányság különböző csoportjait jellemző eltérésekről, a kulturális különbségek okozta konfliktusokról. Egyesülete életre hívásával, az ott folyó módszeres munkával épp ezek elhárításán, tompításán dolgozik, a közben szerzett tapasztalatainak megosztásával, elemzésével kezdődött a szakmai műhelymunka.

Szombaton a Bolyai téri gyülekezeti központban folytattuk az eszmecserét, ahol dr. Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem Társadalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója is csatlakozott hozzánk. A megismerés sajátosságait is jól illusztráló játékokkal, az előítéletek kialakulását értelmező előadással, filmvetítéssel telt a nap.