Vitaest sorozat: Hammurabitól a modern szociálpolitikáig

Ha az i.e. 1700 táján uralkodott babiloni Hammurabi törvényeitől kezdjük az áttekintést, akkor négyezer éves történelme van a szociálpolitikának.

 

 

Egy pillantást vetve az ősidőktől fogva létező kínai filozófiára, a jin és jang egyensúlyra törekvő erőire, érintve a Krisztus előtti görög-római hagyományt – mely a patríciusokat gabona beszolgáltatásra kötelezte a nélkülözők számára éhínségek idején -, megérkezünk a jézusi tanításokhoz. Majd a Nagy Konstantin által államvallássá tett kereszténység intézményrendszerét vizsgálhatjuk: az egyház, illetve a kifejezetten szegényekre, elesettekre, betegekre és gyermekekre szakosodott szerzetes- és apácarendek tevékenysége évszázadokat uralt. Hogy a szegénység, a nélkülözés az államnak is feltűnjön, arra egészen 1601-ig kellett várni. Erzsébet királynő Angliája óta tudhatjuk, hogy vannak érdemes és érdemtelen szegények, no meg dologházak. Szegény Twist Olivér! Az 1834-ben született „új szegény-törvény” az öngondoskodás alapvetését hirdette, s máig ható elvként vezette be, hogy a segély nem lehet több a legkisebb munkabérnél. A francia felvilágosodásnak, illetve forradalomnak köszönhetjük a társadalmi szolidaritásban rejlő hatalmas energiákat, azt a bátorítást, hogy a jóérzésű emberek nyugodtan fordulhatnak az elesettek, szűkölködők felé, mert hasznosat és jót cselekszenek ezzel. A modernitás Poroszországból érkezik, amikor az ipari társadalom problémáira reagálva Bismarck kancellár a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása alapján működő társadalombiztosítást honosít meg.
A szociálpolitika története Deme Dóra szociálpolitikai szakértő tálalásában hihetetlenül izgalmas. Négyezer év fordulatain, társadalmi fejlődésén át vizsgálva telik meg tartalommal a jóléti állam fogalma, a piaci erők és az állami, közigazgatási eszközrendszer egymásra hatásának folyamatos problematikája.
A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósított vitaest sorozatban kifejezetten szerencsés döntésnek bizonyult a szociális ellátásokról, a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásáról éppen advent idején eszmét cserélni. A programsorozat a következő szemeszterben folytatódik.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .