Tanodaolimpia másodszor

A többi egyetemista még a nyári szünet utolsó cseppjeit élvezte, a frissen felvett szakkollégistákat azonban fontos feladat várta szeptember 4-én. Régi együttműködő partnerünk, az ibrányi Iránytű tanoda – ahol évek óta rendszeresen önkénteskednek az ERSZK-tagjai – a II. Országos Tanodaolimpia megrendezését sem tudta elképzelni a közreműködésünk nélkül. Ezúttal is lelkes, hozzáértő csapattal járultunk hozzá, hogy az ország minden részéből érkezett, mintegy 300 tanodás gyerek jól érezze magát az ibrányi városligetben.

 

Az Iránytű tanoda 2018 júniusában szervezte meg első ízben a tanodaolimpiát közreműködésünkkel. Ezúttal is a testnevelőnek, sporszervező-rekreáció szakon tanulóknak a szakértelmére építettük közreműködésünket, azzal a lényegi különbséggel, hogy Beri Károly időközben diplomát szerzett, s ezúttal az Evangélikus Roma Szakkollégium új munkatársaként látott feladathoz! 16 önkéntes szakkollégista tevékenységét irányította az ibrányi városligetben, kezdve a gyermekcsoportok fogadásától, a nevezések pontosításától az egyes versenyszámok lebonyolításán át, a versenybírói feladatokig, a rendezvény legelejétől a végééig..

Az eredmények összesítésének idején Balogh Roland minikoncertje lelkesítette a kicsiket.

A nap élményeiről, a jólvégzett munka öröméről meséljenek a fotók és azok a sajtóbeszámolók, melyekből valóban megismerhető az esemény:

szon.hu

szon-galéria

Kölcsey-tv

FrissMédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .