Az egész magyar társadalom érdeke, hogy legyenek olyan értelmiségiek, akik saját világukról hitelesen beszélnek. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és annak a napokban zajló, szegedi konferenciája erre ad lehetőséget. Az őszinte beszédre, és egymás meghallgatására, mondta Balog Zoltán miniszter.

Elolvasom

Németországi tanulmányúton jártak az Evangélikus Roma Szakkollégium dolgozói, a tanárok, mentorok. A Wittenbergből csillagtúra-szerűen szervezett, augusztus utolsó napjaiban megtartott program lehetőséget nyújtott arra, hogy tapasztalatokat nyerjenek az integráció német gyakorlatáról, bepillantsanak a reformáció 500. évfordulóját megelőző ünnepi készülődésbe, illetve megismerkedjenek a Luther-emlékhelyekkel.

Elolvasom

Az egyhetes rendezvény célja, hogy a magyar fiatalok – határon belüliek és határon túliak -, felekezeti hovatartozástól függetlenül, bibliai alapon beszélgessenek, vitatkozzanak az élet fontos kérdéseiről.

Elolvasom

Közös felelősségünk a roma kisebbség sikeres integrációja. Mindegy, hogy szívjóságból vagy számításból, emberjogi vagy közgazdasági megfontolásból közelítünk ugyanis – a jelenlegi helyzet tarthatatlan.

Elolvasom

Február elején lezárult a felvételi eljárás, a 2013-2014-es tanév második szemeszterében, azaz a TÁMOP-4.1.1.D – 12/2/KONV-2012-0006 jelű projekt harmadik félévében 25-en adták be hozzánk pályázatukat, és a korábbi húszról huszonkettőre nőtt a szakkollégiumi tagok száma. Négy új hallgatónk van, egy tanító-, egy ápoló- és két szociális munkás-jelölttel gazdagodott a csapatunk.

dsc_0453_
Újratervezés, Go!

Míg a felsőoktatásba bekerült hallgató tanulmányai végéig szerez jogosultságokat, ha egyszer megfelel a felvételi követelményeknek, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagságáért minden szemeszter elején meg kell vívniuk a hallgatóknak. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektet gondos tervezés és előkészítés előzte meg, a pályázatírók tehát időben végiggondolták, a félévenkénti felvételi teszi csak lehetővé a vállalt küldetés teljesítését. Hisz felszabadul a helye a szakkollégiumban annak, aki diplomával a zsebében távozik a főiskoláról (Megesett ez januárban is, ezúton is gratulálunk friss diplomás szociális munkásunknak és féltő szeretetünk kíséri pályakezdési igyekezetét!) Olykor pedig az is megesik, hogy valaki megreked a tanulmányaiban, kénytelen igénybe venni a passzív félév lehetőségét, s emiatt zárja ki magát szabályaink szerint az ERSZK nyújtotta előnyökből. És nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy intézményünk újra és újra megadja az esélyt, hogy az érdemesek tudjanak élni mindazzal a támogatással, intellektuális, szociális és anyagi plusszal, ami a roma szakkollégium eszköztárában rendelkezésre áll a jövő cigány/magyar értelmiségének felkészítéséhez.
Február elején lezárult a felvételi eljárás, a 2013-2014-es tanév második szemeszterében, azaz a TÁMOP-4.1.1.D – 12/2/KONV-2012-0006 jelű projekt harmadik félévében 25-en adták be hozzánk pályázatukat, és a korábbi húszról huszonkettőre nőtt a szakkollégiumi tagok száma. Négy új hallgatónk van, egy tanító-, egy ápoló- és két szociális munkás-jelölttel gazdagodott a csapatunk.
Ismét meglódult tehát a gépezet: már a hallgatókkal együtt dolgozó tutorok és mentorok kiválasztása is a végéhez közeledik, a helyzethez igazítva újraszerveződik az angol és német nyelvoktatás, a kompetenciafejlesztés, folytatjuk az önkéntes munkát Toldon, a partnerségben lévő intézményekben, civil szervezetekben, valamint azokban a középiskolákban, ahol a jövő roma értelmisége, egyben a mi jövőbeli tagjaink most tanulnak.
Már megtartottuk az első tematikus hétvégét is: médiaismeret, népek és kultúrák, családi életre, egészséges életmódra nevelés, romológia, kutatásmódszertan – tárgyaink a teljesség igénye nélkül. Állandó „külső helyszínünkön”, a kertvárosi evangélikus gyülekezet Bolyai téri közösségi házában különös filmélményben volt részünk. A Henryk Sienkiewicz regényét feldolgozó, Quo Vadis című filmet néztük meg. Az első programok egyike volt a tájékoztató fórum, ahol megújították tisztségében a hallgatói önkormányzat elnökét és a közeljövő terveiről, a várható programokról hallhattak a szakkollégisták.
Még ebben a hónapban sor kerül az álláskeresési technikákat is tanító életpálya tréningre, jön a roma terepgyakorlat, és nincs távol az a lengyelországi tanulmányút sem, amelynek középpontjában az auswitzi emlékhely meglátogatása szerepel… Az Evangélikus Roma Szakkollégium internetes felületein folyamatosan beszámolunk mindezekről.

dsc_0388_ dsc_0431_ dsc_0434_ dsc_0437_ dsc_0442_ dsc_0448_ dsc_0450_