Sikerek, diplomák – büszkeségeink

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZANégyen értek tanulmányaik végére az Evangélikus

Roma Szakkollégiumban a 2015-16-os tanév

lezárásakor.


Ámit Annamária csecsemő- és kisgyermekgondozó szakon szerzett felsőfokú szakképesítést a Nyíregyházi Egyetemen. Sok-sok nehézséget kellett legyűrnie, hogy elérje célját: három gyermek édesanyjaként kezdte újra tanulmányait egy jobb, kiszámíthatóbb élet reményében, és hogy példát mutasson.
Orgován Lilla tanító lett a Nyíregyházi Egyetemen. A tisztabereki lány még mindig nem felejtette el, hogy kiskorában ő sem szeretett tanulni… Ezért olyan tanítónő akar lenni, aki élvezetessé teszi az iskolát tanítványai számára, hogy azok a kisgyerekek, akiket ő tanít írni és olvasni, minél messzebbre jussanak a világ megismerésében.
Szabó Zsanett Júlia védőnő szakon jutott tanulmányai végére a Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Karán. Markáns, meghatározó alakja volt a szakkollégiumnak, az alapítás óta tagja közösségünknek. Kezdettől fogva tudatában van, milyen sokat tehet egy rátermett nő az övéiért akár Nyírlugoson, akár másutt.
Török Dóra anglisztika szakon vehette át diplomáját a Nyíregyházi Egyetemen. Várja az egyik jelentős nyíregyházi multinacionális vállalat a friss diplomást, akinek multikulturális ismereteihez, az elfogadás képességéhez a szakkollégium is hozzájárult.
Itt kell megemlékeznünk arról is, hogy keresztfélévben ért tanulmányai végére Dulányi Erzsébet, szép hajrával fejezte be a DE OEC EK egészségügyi ügyvitel szakján a képzést. Azóta Győrben új fejezete kezdődött életének. Elvégezte a szociális munkás szakot Horváth Ida is a téli vizsgaidőszakban, az Oltalom Szeretetszolgálat munkatársaként tanulmányai folytatását tervezi mesterképzésen.

Még csak az első évet zárta le a diplomához vezető úton Balogh Jennifer, de a nyíracsádi leendő tanítónő már letette névjegyét. Nem jellemző, hogy első évesek megmártózzanak a tudományos diákköri munkában, Jeni azonban ambíciót és céltudatosságot mutatva máris nevezett a Tudományos Diákköri Konferencia versenyébe, ahogy a Nyíregyházi Egyetem esszéíró-pályázatán is elindult. A hátrányos helyzetű gyerekek iskolai szocializációja és az ezt segítő hazai programok témájában mélyült el, különös tekintettel a Kedvesház-programra. Mindkét megmérettetésen a legkiválóbbak között, a TDK-n 2. helyen végzett. Komoly, megbízható szakkollégistánk, akire mindig lehet számítani, remekül halad az angol nyelvtanulásban, és figyelemre méltó szerepet vitt a középiskolások körében végzett szakkollégiumi tevékenységben is.
Kimagasló teljesítményt mutat már több éve Virág Ádám. A szociális munka alapképzést követően, Debrecenben szociális munka és szociális gazdaság mesterképzés után most szociológián folytatja tanulmányait, komoly tudományos ambíciót mutatva. Korábbi Köztársasági ösztöndíjas szakkollégistánk ebben a tanévben 14 tudományos publikációval illetve konferencián tartott előadással hívta fel magára a figyelmet olyan szociológiai kutatások közreműködőjeként, mint a nyíregyházi háztartáspanel kutatás, vagy a Magyar Tudományos Akadémia közösségi kapcsolatok-demokrácia megújítása tárgykörben végzett vizsgálata. Előadást tartott többek között a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani Konferencián, a szlovákiai Stúrovoban, a XXI. Bolyai Konferencián Budapesten, VI. Szociológus Hallgatói Találkozón Miskolcon, tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak és a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének. Az idei év azt a sikert hozta, hogy I. helyezést nyert a PTDK-n, a Kárpát-medencében élő egyetemi hallgatók Tudományos Diákköri Konferenciáján a Partiumban. Külön öröm, hogy ezt olyan önálló kutatással érte el, amely a roma integráció szempontjából rendkívül értékes. A szociális szövetkezet, mint forma, kiváló lehetőség a nehéz sorsú emberek életének jobbra fordításában, ha tiszta kézzel és szakértelemmel irányítják. Céltudatos, kiválóan teljesítő szakkollégistánk tavaly nyáron Röszkén vállalt önkéntes munkát a menekülttáborban, idén pedig Körmendre ment a Magyar Vöröskereszt hívó szavára. A június 13-tól egy hétig, napi tizenkét órában a rendészeti szakközépiskola udvarán kialakított nyitott befogadó táborban igyekezett elviselhetővé tenni a menekültek helyzetét tea és piskótaosztással, stressz-oldó játékkal, sakkozással, beszélgetéssel, a hivatalos papírok kitöltésében való segítséggel.
Nagyra értékeljük szakkollégistáink teljesítményét, mert a legnemesebb fegyverrel küzdenek a romákat sújtó előítéletek ellen.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .