A „kiválóan megfelelt” szakmai minősítéssel rendelkező Igazgyöngy sikerének titka abban a pedagógiai küldetésben rejlik, mely a művészeti nevelést a személyiség fejlesztésének, a hátrányok kiegyenlítésének eszközeként használja. Az egyéniség, az identitás felvállalása, az önkifejezés, kiemelt szempont.

Nem csak tanulnak, segítenek is

Mázsás súlyokkal a lelkükben ülnek vissza a kisbuszba az Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói a toldi művelődési ház előtt, hogy a nap végén induljanak vissza Nyíregyházára. Ha színházban lettünk volna, most roppant elégedettek lehetnének tanáraik: megvolt a katarzis. Csak hogy ez a való élet, a fiatalokat pedig az a kérdés gyötri, hogyan segíthetnének a kilátástalan nyomorból kikapaszkodni próbáló cigány közösségnek a kezelhetetlen távolság ellenére.

iskoláját Berettyóújfaluban, az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola azóta minden képzeletet felülmúlva bizonyított. A hat telephelyen működő művészeti iskolának mintegy 600 növendéke van, 60 százalékuk hátrányos helyzetű és magas a cigány származásúak aránya. Évente 400-500 díjat hoznak el a hazai és nemzetközi gyermekrajz pályázatokon, elismerik teljesítményüket a világ minden pontján. A „kiválóan megfelelt” szakmai minősítéssel rendelkező Igazgyöngy sikerének titka abban a pedagógiai küldetésben rejlik, mely a művészeti nevelést a személyiség fejlesztésének, a hátrányok kiegyenlítésének eszközeként használja. Az egyéniség, az identitás felvállalása, az önkifejezés kiemelt szempont, miközben folyamatosan keresik a legmegfelelőbb eszközöket tanítványaik vizuális kifejezőeszközeinek bővítéséhez, a nevelési lehetőségek maximális kihasználásával – jellemzi céljaikat a csupa mosoly igazgatónő.

L.Ritók Nóra alapítványa azonban már hosszú évek óta nem csak a művészeti nevelésben képvisel figyelemre méltót, modellértékű munkát végez csapatával a szociális munkában, közösségépítésben, és ez az, ami miatt a nyíregyházi főiskolákon tanuló roma hallgatóknak tudniuk kell róla. Az Evangélikus Roma Szakkollégium célja ugyanis az, hogy hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató sikeres cigány értelmiségiek formálásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel, készüljenek bár tanárnak, egészségügyi dolgozónak vagy mérnöknek. Ez nem olyasmi, amit előadásokat hallgatva szív magába a szorgalmas diák.

– Minap egy konferencia hallgatóságát azzal szembesítettem, mennyi rejtett előítéletesség sugárzik a rendőröknek már a testbeszédéből is, mikor a fegyverüket igazgatva kiszállnak az autóikból a cigánytelepen, minden mozdulattal azt sugalmazva, a hatalom érkezett közétek – kezdi az ismerkedést az Igazgyöngy igazgatónője a szűkös iskola tanácskozó termében, ahol érkezésünk után körbe üljük az asztalt. – De mondhatom a pedagógusokat is: amikor a napközis nevelő ráförmed a cigánygyerekre, egy szempillantás alatt teszi tönkre annak a kollégájának az erőfeszítéseit, aki a művészet eszközeivel megszelídíteni igyekszik a gyereket. A mélyszegénységben élőkkel sokan nem képesek egyenrangú viszonyt kialakítani, én azt látom magam körül, megvetésüket leplezni se képesek! A papok is így szokták? – L.Ritók Nóra cseppet sem provokatív, őszinte kíváncsiság van a hangjában, mikor ezt kérdezi vendégeitől és elégedetten veszi tudomásul, hogy Molnár Erzsébet, a roma szakkollégium igazgatója nem általában a lelkészek jellemzésével válaszol, hanem az evangélikus egyház roma misszióiban folyó munkáról, a tanoda programokról beszél Sárszentlőrincen, Nyíregyháza, Nyírtelek, Görögszállás, Belegrád példáját említi.

– Sokan úgy vélekednek – köztük az általam ismert papok is-,hogy a maguk szakmájában nem tudnak semmit kezdeni a romákkal, amíg valaki fel nem zárkóztatja őket. Tény, hogy ezzel a társadalmi csoporttal foglalkozva senki sem remélhet karriert, de a bajaink épp attól nőttek hatalmasra, mert a problémát mindenki a szőnyeg alá söpri… Ezen nem lehetünk úrrá úgy, hogy megvárjuk, amíg valaki elvégzi a nehezét. – Ebből a meggyőződésből következik, hogy L.Ritók Nóra a romák megannyi nehézségére keresi a megoldást, az Igazgyöngy Alapítványnak nem csak iskolája van.

Gyermekrajzokat látunk a hetvenes évek paneliskolájában mindenütt, ahová csak nézünk. Aztán vendéglátóink üvegfestményeket, ikonokat mutatnak, majd különös textíliák kerülnek elő a szekrényekből. Nincs két egyforma a díszpárnák, táskák, szütyők között, de mindegyiket kicsiny hímzett kép díszíti. A gyerekrajzokat a gobelin és a népi keresztszemes öltés sajátos változatával a Toldon élő asszonyok hímezték rá, természetesen L.Ritók Nóra útmutatásai alapján. Tíz hónap alatt több mint két millió forintos bevételük lett belőle, a vállalkozás ígéretesnek mutatkozik. Otthagyva a csodát rejtő szekrényeket Szabó Anikó szociális munkás kalauzol bennünket tovább. A közeli parasztház első három szobája szociális raktár: élelmiszeradomány, mosószer, és rengeteg ruha, cipő polcokon, dobozokban, zsákokban. A hátulsó szobába épp csak belépni tudunk, plafonig magasodnak a ruhaadománnyal telt, felcímkézett zsákok. Ide nem nézelődni jöttünk, hanem segíteni. Fel kell öltöztetni a zsákai futballcsapatot, össze kell tehát válogatni méret szerint a sportolásra alkalmas ruhákat, hogy minden fiúcskának legyen felszerelése. A roma szakkollégisták otthonról hozott zsákjaiból is kerül az új csomagba, aztán a fiatalok körbeguggolnak egy nagy halom használt cipőt, párba rendezve zacskózni kell, mert már kezelhetetlen a kuszaság, és sok kéz hamar kész…

– Több telephelyen is tanítunk, nagy a távolság, de mára kialakult a rendszer. Az anyák egyszerűen összeírják, ki mit nőtt ki, milyen ruhadarabokra van szükség a családban, és elküldik a gyerekekkel. Mi pedig azt tesszük a zsákba, amit kérnek, s küldjük névre szólóan – magyarázza Szabó Anikó.
Folyamatosan érkeznek az adományok, Karácsony közeledtével nagy-nagy szükség is van rá! A hallatlan zsúfoltságban Karomcsi Imréné mozog a legnagyobb magabiztossággal. Margit néni nemrég lett nyugdíjas, felszabadult napjait a lánya munkahelyén tölti önkéntesként: rendet rak és csomagol. Karácsonyi csomagolópapírba bugyolálja a cipős dobozba rejtett kincseket, egyet leemelünk, de az öntapadós matrica nem mesél sokat: négy-ötéves kislánynak…

Az Igazgyöngy Alapítvány ma már több településen végez szociális munkát, mint művészeti nevelést. 13 faluban dolgoznak, a 350 lakosú Told különösen sok tanulsággal szolgál a roma szakkollégistáknak, mert itt rendszerszerűen megmutatkozik, a cigányság integrációja érdekében mennyi mindent kellene megoldani.

Sivár és lepusztult a hely, az egymás után sorjázó házak némelyikén ajtó helyett pokróc lengedez a decemberi hidegben. A téli szürkeségben is messzire látni a faluból, a tekintetnek nemhogy erdő, de még egy gyér fasor se állja útját, ám hiába néz körbe-körbe az ember, nem látszik innen semmi, és Toldon sincs semmi. A társadalmi vívmányok, a Magyarországon természetes szolgáltatások sorra leépültek és kikoptak, ide már csak a családi pótlék érkezik mobil postával. Na, abból próbáljon meg valaki téli tüzelőről gondoskodni a mai világban, mutat rá a művész-tanár, máris továbbgondolkodásra serkentve látogatóit az álságos közgondolkodásról. A többségi társadalom szemére veti a cigányoknak, hogy képtelenek beosztással élni és takarékoskodni, miközben maga is habozás nélkül menetelt bele a hitelcsapdába, hisz mindenkire hat a szirén-ének: fogyassz! Ne lopj – a kőbe vésett parancsolat hatályát naponta kérdőjelezik meg a közbeszédben, amikor a hazai korrupció mértékét taglalják. A mélyszegénységben vergődő Toldon pedig közben az a kérdés, hogyan lehetne túlélni a telet.

– Mesébe illő találkozás volt Feldmár Nórával! – mesél tovább az iskolaigazgató egy felújítás alatt álló portán. – Engem az izgatott, hogyan teremthetnénk meg az önfenntartás képességét ott, ahol senkinek nincs munkája, a Norvégiában tanult lány pedig diplomamunkája elkészítéséhez helyszínt keresett, a fenntartható fejlődés modellezéséhez Ázsiába készült. De inkább itt töltött négy hónapot és megtanította a férfiaknak, hogyan lehet biobrikettet előállítani a helyben fellelhető gizgazból, pelyvából, mezőgazdasági hulladékból. – L.Ritók Nóra a kezében tartja az eredményt, 20 ezer darabot gyártottak a seszínű, kiváló fűtési tulajdonságokkal rendelkező préselt hengerekből. Az egykori nyári konyhában rendezik majd be a biobrikett gyártás központját, a régi lakóház egyik szobájában lesz a hímzés-varrás központja, a másikba asztalosműhelyt szánnak a férfiaknak, emitt baba-mama szobát alakítanak ki, közel hozzá a mosodát, merthogy kaptak ajándékba egy automata mosógépet, de az Európai Unió által támogatott projekt keretében megvásárolt telek igazi értékét a kiváló föld adja, ahol pedig biotermesztésbe kezdenek tavasszal. Az igazgatónő valódi jövőképet rajzolt a toldiaknak, akik közösségüket egy letűnt kor mementójaként itt maradt kultúrházban építik. Éppen átellenben, az út másik oldalán egy ugyancsak szebb időket látott templommal, melyen tábla hirdeti: késő barokk műemlék jellegű épület 1833.

gkgkm

Aztán megismerkedünk Mónival, Erzsivel és Anival, az első hímzőkkel, akik azonban ma már varrógéppel dolgoznak a szomszédos helyiségben, és imponáló választékossággal beszélnek életükről. Nem restelkednek, amikor a legelső kézimunkáikat megmutatják: a keszekusza öltésekből még nem lehetett áru, hát annál büszkébbek a mai teljesítményükre. A kurrens kézműves termékekhez másik harminc asszony hímezi a különleges képecskéket. Kérdés nélkül mesélik, a nagyterem mindenféle együttlétre alkalmas, az egyik felében látható íróasztalok is adományként érkeztek, a számítógépek mögött is nyilván támogatás van. Most nem csak a tanodai programot segíti, skype – korrepetálás is van!

– Hogy-hogy skype? – kérdezi a főiskolások egyike, aki persze pontosan ismeri azt a technikai vívmányt, mellyel egyszerre látjuk és halljuk ingyen – az internetnek hála – a barátot, ismerőst, legyen bármilyen messze. A kérdező azt nem érti, miért nem lehet közös íróasztal fölé hajolva segíteni a tanulásban lemaradót. Mert helyben nincs olyan, aki erre képes lenne, hámozzuk ki a válaszból. A távolban azonban igen, egy kivételes táborozás hozadékaként. A beszélgetés sok szálon folytatódik, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán szülésznőnek készülő Arató Andreát például pár hetes csecsemővel a karján látjuk beszélgetni. Mikor az eredményről faggatom, nem is titkolja csalódottságát: azt remélte, a szóvivőként bemutatkozott nők egyikeként megismert nagyszerű asszony megóvta 17 éves lányát ettől a csapdától. Zoli számára természetes, hogy ebben a korban a tanulás a legfontosabb, még akkor is, ha ennek az ő szokatlan életmódja az ára: nappal iskolapad, délután szakkollégiumi elfoglaltságok, éjszakai műszakban pedig szalagmunka egy nyíregyházi gyárban. A Nyíregyházán ma is cigánytelepen élő szüleitől így költözhetett a főiskola közeli albérletbe.

– Bármily különös, nekem az a legérdekesebb, amikor a cigányságról tanulunk a roma szakkollégiumban. Erről tudtam ugyanis a legkevesebbet! Az egyetlen cigány hagyomány, amibe úgymond beleszülettem, megtapasztaltam, talán a siratás, a temetkezés. Amúgy meg úgy nőttem fel, azt tanultam meg, mint mindenki más a korosztályomban, beleértve, hogy a bőröm színének különös jelentősége van…

A nagykállói Arató Andrea nem tankönyvből, vagy szemináriumi foglalkozáson tanulja a cigány kultúrát, szokásrendszert, és a mélyszegénységgel sem Toldon találkozott először. Mint meséli, máris sokat tud segíteni abban, hogy a fehér köpenyesek és a vajúdó roma asszonyok szót értsenek egymással. Bár még csak gyakorlatokra jár a szülőszobába, ha megüti a fülét az orvosi utasítás, máris közbeavatkozik, mert ezzel nem csak az először szülő nőket, de a rosszul fellépő orvosokat, nővéreket is tanítja. Ezzel a képességgel különösen kapós munkaerőnek gondolnám az alulfizetett egészségügyben, de nem keres állást a végzés előtt álló nagykállói lány. Marad nappali tagozatos hallgató Nyíregyházán, mert szociális gazdaságot akar tanulni. A miértre hétköznapi választ ad:

– Segíteni akarok a cigányoknak. – Ő már a toldi tanulmányút előtt is tudta, hogy a mérhetetlen szegénység olyan gátja a cigányok felemelkedésének, ami a tanulástól is elvágja őket, L.Ritók Nóra és az Igazgyöngy Alapítvány munkája, csak megerősítette ebben.

Amíg Molnár Erzsébet a művelődési ház nagytermében az irgalmas szamaritánus történetét meséli az ajándékba hozott kifestők egyikét használva illusztrációnak, a jövés-menés elől kicsit félrehúzódva Liszka Viktort, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye kórházi lelkigondozóját kérdezem, mit gondol, lehet-e folytatása a látogatásnak:

– Nehéz lesz, hisz messze vagyunk. De megpróbálunk hamarosan visszajönni néhányan, és játékkal, zenével, műsorral, a karácsony előtti gondolatokainkkal közeledni hozzájuk. – Arra leszünk figyelmesek, hogy a lelkész, Molnár Erzsébet mondandóját így összegzi:

– …a segítséget tudni kell adni és tudni kell elfogadni. Nem véletlen, hogy van nektek egy Nórátok, és Isten elrendezi, hogy legyen olyan ember is, aki megtanítja, hogyan kell a kukoricát földbe tenni. Testvérek, alkossunk kört, fogjuk meg egymás kezét, és mondjuk el együtt azt az imádságot, amit az Úrtól tanultunk.

Közben olyan sokan lettünk, hogy egészen nagy kör lett. A Miatyánk sok hangon szólt: zengő magabiztossággal is, meg tétova suttogással is.
Veszprémi Erzsébet
Megjelent az Evangélikus Élet című hetilapban.