Első lépések a befogadásért

Az milyen lenne, ha egyszer csak az ismeretlenben találnám magam? Másik országban, ahol nem ismerek senkit, ahol engem sem ismer senki, és még csak nem is értem őket, mert idegen nyelven beszélnek… Idegen nyelven teszik elém a kérdőíveiket, és idegen nyelven kérik számon a számomra ismeretlen törvényeiket. Hogy van-e pénzem, ennivalóm, van-e egy ágy valahol, ahol álomra hajthatom a fejem, ehhez képest már mintha lényegtelen lenne, pedig dehogy is…

Ezt kell most elképzelniük az ERSZK tagjainak, hogy aztán reagálhassanak Mészáros Attilának, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakónia Osztálya munkatársának, aki azért érkezett február közepén a szakkollégiumba Nyíregyházára, hogy a segítségüket kérje. Olyan emberek számára, akik már itt vannak köztünk, egyelőre magányosan, az elveszettség, a kiszolgáltatottság érzésével viaskodva.

Mészáros Attila felvázolta az evangélikus diakónia múltját, hagyományait: Sztehló Gábor gyermekmentő missziójától, az erdélyiek menekítésén át napjainkig, amikor már 40 intézmény fenntartójaként mintegy 5000 idős, fogyatékkal élő, hajléktalan emberről gondoskodik az evangélikus egyház. Attól a rendíthetetlen hittől vezérelve, hogy a keresztény értékrend és morál alapján nem is tehetne másként. A menekült válság eszkalálódását követően magától értetődő módon terjesztette ki szociális szolgáltatásainak körét azokra az emberekre, akik földönfutók lettek valami miatt. Budapesten krízis irodát nyitottak, ahol az okmányok, ügyek intézésében segítenek, alapvető információkat, nyelvi képzést nyújtanak a menekülteknek, női klubot működtetnek. Nagy szükség volt a lakhatási program megszervezésére is, mert ha valaki a hatóságok előtt elismert menekült lesz, egy hónapon belül el kell hagynia a befogadó tábort.

A migráció – legyen önkéntes, vagy kényszerű a vándorlás – globális társadalmi kihívás, magyarázta Mészáros Attila az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak. A Földön 55-60 millió ember él menekültként, túlnyomó többségük „belső menekült”, aki csak a krízis területét hagyja el. Tévedés azt gondolni, hogy a háborútól, éhínségtől, gazdasági válságtól, környezeti katasztrófák sújtotta területekről mindenki ide jön. Európában a népességnek kb. 4 százaléka, Magyarországon a teljes lakosságnak 1,4 százaléka külföldi. Hazánkban legtöbben legálisan érkezett kínaiak élnek. Mint ismeretes, közben legalább félmillió magyar elhagyta az országot a jobb élet reményében. Az adatok tükrében az is izgalmas kérdés, a migránsokat mi vonzza, és mi taszítja, amikor úti célt választanak, feltéve persze, hogy van választásuk. Akik a csupasz életüket mentik, azoknak nem szokott.

A Genfi Egyezmény szerint Magyarországnak oltalmat kellene biztosítani azok számára, akiket faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása vagy társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatt üldöznek. A dolgok jelenlegi állása szerint naponta öt menedékkérőt engednek be az ország területére, százból ötöt ismernek el menekültként.
Hogy a migrációnak pozitív vagy negatív hatása lesz-e, rajtunk múlik, azon, hogy mit tudunk vele kezdeni. Nem szükségszerű, hogy német vagy francia mintára párhuzamos társadalmak, szigetek alakuljanak ki, ahol még a második-harmadik generáció sem sajátította el a befogadó ország nyelvét. Ez megelőzhető, különösen, ha tisztában vagyunk a beilleszkedést nehezítő tényezőkkel, és kiküszöböljük azokat. Ezek többsége, mint a jogegyenlőség, vagy a menekültek élethelyzetére jellemző poszttraumás stressz, a munkaerőpiac sajátosságai, az anyagi kiszolgáltatottság, a szegénység nagyobb léptékű, súlyosabb problémák annál, amire közvetlen hatása lehetne az „egyszerű embernek”. De támogató, befogadó környezetet nyújthat egy közösség, ha a szolidaritás érzése melegíti.

A Magyarországi Evangélikus Egyház lakhatási programja keretében, a nyíregyházi integrációs házba a közelmúltban érkezett Afganisztánból egy apa a három fiával. A férfi amerikai és európai segélyszervezeteknek dolgozott hazájában, ezzel vívta ki a tálibok haragját. Az életüket mentették, amikor elhagyták Afganisztánt. Átestek a szükséges idegenrendészeti és egészségügyi ellenőrzésen, megkapták a menekült státuszt a magyar hatóságoktól. Az Oltalom Szeretetszolgálat azon munkálkodik, hogy mielőbb önállósághoz segítse a családot, képessé tegye őket az önálló életvezetésre. Az apa dolgozni szeretne, a három fiatalember pedig tanulni. Ennek legfontosabb feltétele a nyelv elsajátítása: egy héten háromszor foglalkozik velük magyartanár.

A beilleszkedés kulcsfeltétele, hogy ne legyenek magányosak, ne legyenek magukra hagyatottak, ne szigetelődjenek el azoktól az információktól, benyomásoktól és tapasztalatoktól, melyek idővel otthonossá tehetik számukra az itteni életet. Hogyan segíthetnek ebben a szakkollégisták? Úgy, ha gyakran beszélgetnek a közel azonos korú, és angolul egyébként jól kommunikáló fiatalokkal.
Az első találkozás megvolt. A szakkollégium egyik programjára kaptak meghívást az afganisztáni fiúk. Nem igazán volt vidám az együttlét. Ahhoz előbb mindnyájunknak el kell képzelni, hogy az milyen lenne, ha egyszer csak az ismeretlenben találnám magam…

(veszprémi)

http://www.kelet.hu/helyi/2016/10/28/otthont-es-remenyt-adnak.kelet