Miért jött Jézus? Közös asztal cigánytábor Sárszentlőrincen

Idén is – mint ahogy az elmúlt évtized minden évében – megrendezték a Közös asztal elnevezésű országos cigánytábort. Az augusztus 14-17-ig tartó négynapos együttlétnek Sárszentlőrinc, és az ottani evangélikus gyülekezet, ill. annak alapítványa, a Zsivora György Népfőiskolai Alapítvány adott otthont – és ez nemcsak egy szófordulat erejéig, hanem a szó legmélyebb értelméig igaz.

dsc_0125_Nagy szeretettel szolgáltak a résztvevők felé a gyülekezet tagjai közül többen is az étkeztetés minden területén, az alapítvány tulajdonában lévő épületek tisztántartásával, zöldségek, lekvárok, csemegekukorica és egyéb ennivalók adományozásával, de megnyíltak a szívek mellett otthonok is…
A közösség megélésére változatos programok adtak lehetőséget: a gyülekezet és a falu történetének megismerésére a település bejárásával, ami mellé gitáros, énekes hívogatás is társult a falu zömében cigányok lakta részein; szalonnasütéssel egybekötött tábortűz; jó hangulatú bibliaismereti és a magyarországi cigányokkal foglalkozó vetélkedő; ismerkedés a cigány irodalommal és zenével a békési pünkösdi gyülekezet tagjai jóvoltából Surman László és Lakatos Gyula cigány költők verseinek bemutatásával és a költészet lelket nemesítő, embert (cigány embert is!) formáló erejéről ezen költők vallomásain keresztül; a környék megismerése (bikácsi német evangélikus templom, vajtai Zichy kastély, simontornyai vár, Illyés Gyula szülőhelye Felső-Rácegresen, Lázár Ervin Nagyszederfája Alsórácegresen, sport.
A hét igei vonala Jézus önmeghatározásaira épült, mégpedig az „azért jöttem” fonalra felfűzve. Így hallhattunk igemagyarázatot arról, hogy ő világosságul (Jn 12,46), szabadításra (Lk 4,18-19), ítéletre-megmentésre (Jn 9,39 és Jn 12,47-48), szolgálatra (Mk 10,45), törvény betöltésére (Mt 5,17), „az” óráért (Jn 12, 27) és a földre tüzet bocsátani jött (Lk 49-53). Az igemagyarázatokat Karl Jánosné Csepregi Erzsébet, Laczki János, Magassy Zoltán, Óvári Péter evangélikus lelkészek, Varga Mihály pünkösdi prédikátor, valamint Bakay Péter, a MEE cigánymissziójának referense tartották. Az áhítatokon Drenyovszky Péter és felesége, Kinga zenei-énekes vezetésével dicsérte a gyülekezet az Urat. Ebbe besegített az a Balog Tibor is, akit egyébként az egyik legjelentősebb fiatal roma festőművészként tartanak számon ma Magyarországon, de az utóbbi években az éneklésben is nagy tehetséget mutat. Tiborról egyébként azt kell tudni, hogy annak idején Tiszadobon, a Gyermekvárosban nevelkedett, és évekkel ezelőtt az Andrássy kastélyban messziről figyelte a határon túli magyar fiatalok ökumenikus táborát, a mai NÖSZ elődjét. Aztán hogy, hogy nem, épp az evangélikusnak keresztelkedett meg néhány éve. Segítségükkel egyébként sok új éneket tanultak a résztvevők. Köztük az Evangélikus Roma Szakollégium képviselői is, akik most először voltak ott a Közös asztalnál, az evangélikus cigány táborban…

dsc_0207_ dsc_0160_ dsc_0177_ dsc_0180_ dsc_0215_ kep_1 dsc_0116_

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .