Melyik a Te utad?

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága idén Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumok immár hagyományos konferenciáját. Idén már öt szakkollégium tagsága képviseltette magát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága idén Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumok immár hagyományos konferenciáját. A szervezet létrehozásának évében Esztergomban, tavaly pedig Berekfürdőn teremtették meg a történelmi egyházak által működtetett értelmiségi-képző műhelyek találkozásának lehetőségét. A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hans Seidel Alapítvány által is támogatott rendezvényen idén már öt szakkollégium tagsága képviseltette magát.
A debreceni református, a miskolci görög katolikus, a budapesti jezsuita, a szegedi római katolikus és a nyíregyházi evangélikus szakkollégium konferenciájának nyitó áhítatán Molnár Erzsébet evangélikus lelkipásztor szolgált igehirdetéssel. „Mert nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13:14) – Jézusnak sem volt maradandó háza, lakása. Vendég volt mindenhol, mégis otthon volt mindenhol– emlékeztetett a nyíregyházi intézmény vezetője, majd rámutatott, milyen csalókák azok a reményeink, melyeket a birtokolt javakhoz fűzűnk. A fényfüzérbe öltöztetett, adventi hangulatot harsogó városok messze vannak a karácsony nyugalmától, békéjétől, szentségétől, mert épp a lényeg hiányzik belőlük. A jövő városát Krisztussal lehet megtervezni, a jövőt vele lehet építeni, mert Krisztus reményt ad mindnyájunknak.
Magyarországnak szüksége van az önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre – mondta az emberi erőforrások minisztere ezt követő beszédében. Balog Zoltán a Melyik a Te utad? címmel rendezett tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány azért támogatja ezt az egyházi kezdeményezést, hogy legyenek Magyarországon roma-magyar kettős identitású keresztény értelmiségiek, akik az együttműködésben érdekeltek és nem a konfrontációban. Majd hozzáfűzte: „Sokan úgy gondolják, hogy a roma vagy a cigány felzárkózás, az a cigányoknak az érdeke, meg az ügye, de ez abszolút nem így van, ez a mi érdekünk, a többségi magyaroknak az érdeke”. Balog Zoltán nagyra értékelte a roma szakkollégiumokban folyó munkát, az elmúlt három év alatt elért eredményeket és hozzáfűzte: a munkába és a tanulásba kell invesztálni a mai társadalmi problémák felszámolása érdekében, csak így érhető el, hogy a romák bekapcsolódhassanak a közteherviselésbe.
Szombaton a szakkollégiumokat fenntartó egyházak képviselői Jövőkép címmel ismertették felekezetüknek a cigányság integrációja érdekében tett erőfeszítéseit. A Magyarországi Református Egyház részéről Huszár Pál, a zsinat világi elnöke, a római katolikusok részéről Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola dékánja, valamint Forrai Tamás, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának főnöke, és Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspökének ismertetője után Molnár Erzsébet lelkipásztor előbb az evangélikus cigány pasztoráció lelkiségéről beszél. Arra emlékeztetett, hogy bár egyszerre vagyunk vendéglátók és vendégek, a nálunk szegényebbekhez, gyámoltalanabbakhoz vendéglátóként igyekszünk fordulni. Az Evangélikus Roma Szakkollégiumban így fogadják az újakat a régebbi tagok, így indulnak önkéntes munkára a fiatalok a mélyszegénységben élőkhöz. De ez a szellemiség irányít a görögszállási vagy a sárszentlőrinci romák között végzett missziós munkában is. Az evangélikus teológus-képzésben helyet kapott a cigány missziológia, a romológia, de mielőtt még ennek gyümölcsei beérhetnének, a közelmúltban megtartott országos evangelizációs alkalom a gyülekezetek érzékenyítésére fektette a fő hangsúlyt. Molnár Erzsébet fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az evangélikus médiában, mind a nyomtatott, mind pedig az elektronikus felületeken egyre több híradás tudósít a cigány missziós munkáról, az erőfeszítések látható eredményeiről. Az evangélikusok számára nem kérdés, hogy melyik a helyes út, az ismert keresztény énekre utalva: amelyiknek „a végén Jézus fog várni.”
Az ország különböző városaiban működő keresztény szakkollégiumok tagjai- összesen százharmincan – a konferencián csoportokat alkotva azon dolgoztak, hogyan építhető a roma „brand”, vagyis a mostani súlyos előítéletesség megváltoztatása érdekében, milyen pozitív tartalmat lehet kapcsolni a cigánysághoz. Tanulékonyság, alkalmazkodás, találékonyság, öröm – ezeket a fogalmakat dolgozták fel, majd mutatták be plenáris előadáson.
Idén először kiosztották az Év szakkollégistája kitüntető címet, a KRSZH mindegyik tagintézményéből egy-egy hallgatót kiválasztva. A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumból ezt az elismerést Kertészné Uhrin Klára kapta meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .