Jó gyakorlatok – országjáráson a roma szakkollégisták

Sajókaza, Szalonna, Hernádszentandrás, Bódvalenke, Alsózsolca – olyan borsodi településnevek, amelyekhez a romák mélységes nyomorán kívül mára hozzátapadt valami innováció is. A romák felzárkózásával foglalkozó szakembereknek, a leszakadó társadalmi csoportok sorsa iránt nyitott és szolidáris érdeklődőknek ezek a településnevek többletjelentést hordoznak: egy-egy próbálkozást a megoldásra.

NTP_logo1                                                            NTP_logo2                            NTP_logo3

 

A Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium a hátrányos helyzetből érkező egyetemisták értelmiségivé válását igyekszik elősegíteni. Egyszerre a hátrányok kiegyenlítésével, kompetenciafejlesztéssel, tehetséggondozással, a roma népismeretet is elmélyítő speciális képzéssel, szolgáltatásokkal, ösztöndíjjal elérni, hogy ha már ezernyi nehézséget legyűrve bejutottak a felsőoktatásba, képesek legyenek teljesíteni, váljanak diplomássá. Közben ne fordítsanak hátat az övéiknek, érezzenek felelősséget a többségi társadalom és a kisebbség viszonyáért, a békés együttélés eléréséért. Nem feltétlenül az a feladatuk, hogy „menjenek vissza” Uszkába, Tiszabezdédre, Tisztaberekre vagy Szalaszendre – hanem teljesedjenek ki majdani mentőtisztként, szociális munkásként, szülésznőként, védőnőként, tanárként, alkalmazott matematikusként, mérnökként… Életükkel cáfoljanak rá az előítéletekre. S ha majd túljutnak a sorssal vívott egyéni küzdelmeiken, egyszer majd csak szárba szökken a most elültetett mag: bíznunk kell abban, hogy megtalálják az útját-módját, hol és hogyan tudják segíteni közösségük boldogulását.
Amikor az evangélikus szakkollégium a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával tanulmányi kirándulást szervezett a Sajó völgyébe, a Hernád vidékére, Magyarország legsúlyosabb helyzetű térségeibe, nem a nyomort akarta megmutatni a diákoknak. Azt ők mind pontosan ismerik. Ha Szalonnán, a harsonán brillírozó Renátót hallgatják, meg azt, hogy néha 2000 forinttal megy vissza Miskolcra, a zenei tehetségek iskolájába, mert édesanyja 22 ezerből tartja el három testvérével és folytonos az aggodalom, mikor válik teljesen lehetetlenné a folytatás… ők csupán saját élethelyzetük egy variánsával szembesülnek.

De csak az ilyen helyben szerzett tapasztalat tudja nekik átélhetően megmutatni, hogyan küzd Szalonnán Horváth Zsolt, egy vasutas roma ember azért, hogy 41 másiknak munkát adjon egy civil szervezet keretei között. 1998 óta dédelgeti, táplálja magában a reményt, hogy lehetséges eredményt elérni. Alkalmazkodik a mindenkori kormányok szeszélyei szerint kiírt pályázatokhoz, kezdi-hagyja a projekteket, legyen szó telepfelszámolásról, vagy a sehova nem vezető tömeges dajkaképzésről, gyümölcsfeldolgozó oktatásról, és igyekszik életben tartani a tanodát a támogatás megérkezéséig is, az állattartó telepet meg támogatás nélkül is. Látja a zsákutcákat, néha még felhorgad benne a méltatlankodás, miért nem tart igényt senki – a legkevésbé a polgármesteri hivatal-, az évtizedek alatt kiérlelt tapasztalataira, de nem csak megtanulta, hirdeti is: szabályokat kell alkotni, és érvényt is szerezni neki. Ígérni nem szabad, mert sosem tudhatod előre, miért nem lehet majd betartani, és mégis muszáj célokat kitűzni a túlélésért.

A hegyek-völgyek szabta Borsodban 70 kilométerre odébb, Hernádszentandráson Üveges Gábor polgármester történelmi távlatokba, társadalmi összefüggésekbe ágyazta ezeknek az apró településeknek, a benne élőknek a megmaradásért, az élhető életért folytatott kilátástalan küzdelmét. „Ott nincs etnikai probléma, ahol mindenkinek dolga van” – mondta a kilencvenes években tíz, manapság negyven százalékban romák lakta település vezetője. A közösségi házban prezentált PC –politikailag korrekt– előadás akkor telt meg tartalommal, amikor a fiatalok találkoztak a biokertészet vezetőjével, azzal a cigány férfival, aki akár az édesapjuk is lehetne… és a fiatal polgármester szerint itt a fóliaházak környékén ez az ember mindenkinél mindent jobban tud, ezért szervezi, irányítja ő a termelést. A vidékfejlesztés tankönyvi példáját láttuk a mintaszerűen kivitelezett ökológiai gazdálkodásban, s a mára márkanévvé lett Bioszentandrás egyetlen titka, hogy nem spórolták meg a mindennek alapot adó közösségszervezést. Sajnálhatjuk, valóban, hogy nem lehet minden 500 lelkes falu élére politológia szakon végzett vezetőt választani, de még ennél a felismerésnél is fájdalmasabb volt a tapasztalás, mennyire megörültek Bioszentandráson a Szalonnán hízó sertések, baromfik hírének. Éttermi beszállítóként erősebbek lennének ugyanis, ha a biozöldségeiket hússal együtt kínálhatnák – igazán örülünk, hogy Nyíregyházáról segíthettünk a párizsi, milánói sikereket is megélt szentandrásiaknak egy telefonszámmal.

Lokális és globális egymásnak feszülése még látványosabb Sajókazán. Itt a buddhista tanokból, az „érinthetetlenek” kiszolgáltatottságától az igazságügy miniszterségig jutott indiai politikus, dr. Ámbédkar példájából igyekeznek reményt pumpálni a rozsdaövezetbe. Derdák Tibor iskolája, a megszokottól merőben eltérő világlátása éles kanyar volt a szakkollégistáknak. Volt, akinek tetszett, hogy az emberi jogokból, az egyenlő méltóság elvéből levezetve építkeznek, a pedagógiát tanulók az alternatív módszereknek, a vizuális megoldásoknak örültek, de akadt olyan is, aki nem tudott mit kezdeni azzal az információval, hogy ebből a világképből hiányzik Isten. Itt nem azzal vigasztalnak, hogy higgy és bízz és majd megsegít, az ide kerülő gyerekek készséggel hisznek bármiben, csak önmagukban nem, magyarázta Derdák Tibor. A legfontosabb kérdés ezért Sajókazán az: mit tudsz tenni te önmagadért? Az önbecsülés, az önismeret központi kérdés a sokszor funkcionális analfabétaként érkező kilencedikesek között, de enélkül nem lehet kilépni a gettóból.
Természetesen nem véletlen, hogy a szakkollégisták Sajókaza nyugalmazott evangélikus lelkészével, Balázs Tiborral is találkoztak, aki 32 éve lett a jobb időket megélt bányásztelepülés papja, és 16 évig polgármestere is volt. Önmaga helyettesítő lelkészeként már vagy száz roma gyereket megkeresztelt, s megosztotta a kirándulókkal gondolatait, míg templomát megmutatta. A háború előtt az evangélikus iskolába járt a környék összes zsidó gyereke. A befogadás hagyományába bizony szépen illeszkedne egy számukra létesítendő evangélikus általános iskola, ami alapot adna a dr.Ámbédkar Gimnázium munkájának.

Hogy a hitre jutás, a megtérés megváltoztatja a roma emberek életét is, arra egyébként Felsőzsolcán láthattak eleven példát a fiatalok: Erdei Nagy László a metodista cigánymissziót mutatta be. Nemrég elkészült, itt-ott még festékszagú, közösségi terekkel, szociális helyiségekkel is gazdagított gyönyörű templomukban vasárnaponként kétszázan, ünnepek alkalmával négyszázan is összegyűlnek. „A cigány embereket semmilyen rendelettel nem lehet megreformálni, csak Isten igéjével” – vallja a lelkész, aki azért sajnálattal tudatta, hogy a korábbi ígéretes programjaik, amilyen a szociális földprogram, a vetőmag és munkaeszköz-támogatás volt, megfeneklett a támogatás elmaradása miatt.

A nagyhírű freskófaluban, Bódvalenkén több fájdalom és keserűség gomolyog emiatt, Pásztor Eszter kulturális projektje nem tud eljutni a teljességig az anyagiak hiánya miatt. „18, magát cigánynak valló, magyar, német, skót, lengyel, spanyol művész 33 alkotása ragadja meg a látogatót szépségével, expresszivitásával, néhol naiv bájával. Ha még két művészt, Lita Cabelutot Spanyolországból és Gabi Jimenezt Franciaországból el tudnánk hozni Bódvalenkére, elmondhatnánk, hogy Bódvalenke a kortárs európai roma festészet érvényes keresztmetszetét mutatja be az egész világon egyedülálló módon.” – vallja a Magyar Református Szeretetszolgálat Freskófalu-projektjének vezetője, aki avatott idegenvezetőként, csodás történetekkel kalauzolt bennünket képtől képig.
„Bódvalenke fontos, mert általa az évszázadokon át velünk élő láthatatlan cigány művészet láthatóvá válik a világ előtt.” A szerb-cigány Zoran Tairović fogalmazta meg, miért kell a roma szakkollégistáknak is látni a bódvalenkei freskókat: az ő önbecsülésük is folytonos megerősítésre szorul. Minél többet vesznek birtokba az egyetemen és a szakkollégiumban az egyetemes kultúrából, annál inkább.
Mert a magot, melynek kisarjadására türelemmel kell várnunk, jó földbe kell ejtenünk. Mert akkor százszoros termést hoz. (Lk 8,8) Mindnyájunknak erre lenne szüksége.

Veszprémi Erzsébet

(Megjelent az Evangélikus Élet 81/25 számában, 2016.június 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .