Hodászi élmények

Régóta tervezett programot sikerült megvalósítanunk, amikor 2017. május 31-én a NYE Tanítóképző Intézetével közös szervezésben végre ellátogattunk Hodászra. Magyarország – és minden bizonnyal Európa – első roma tájházát tűztük ki úti célul, a Rézműves Melinda által megvalósított projekten kívül azonban a hodászi görögkatolikus cigány gyülekezet templomát és intézményeit is meglátogattunk.

A történet Lina nénivel kezdődött a múlt század hetvenes éveiben, amikor madzaggal körbekerített egy területet és kinyilvánította, hogy az most már óvoda. Rézműves Mihályné a fűben ücsörögve kezdett foglalkozni a hodászi cigány gyermekekkel. A helytörténet pontosan számon tartja, hogy mikor kaptak kisszékeket a Hazafias Népfront prominensétől, mikor építették az első csoportszobát egy szocialista vállalat dolgozói társadalmi munkában, s aztán mikor bővítették a későbbi Eszterlánc óvodát… Lina néni hosszú esztendőkön át dajkaként dolgozott a maga teremtette intézményben, míg bátorkodott miniszteri engedéllyel érettségi nélkül felvételizni a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetbe, ahol aztán 1979-ben diplomás óvónő lett.

Ennek a nem mindennapi asszonynak a leánya az a Rézműves Melinda, aki néprajz szakos egyetemistaként, a hazai tájházakat tanulmányozva vette a fejébe, megteremti az első roma tájházat Magyarországon, mégpedig a szülőfalujában, Hodászon.  Hogy a célnak megfelelő épületet milyen nehézségek árán szerezte meg, az is kalandos történet. Itt most legyen elég annyi, hogy 2001-re nem csak az 1960-as évek módosabb cigányságának lakhatási viszonyait tárta az érdeklődők elé a paticsfalú ház berendezésével, de a portán egy putrit, azaz földbe mélyesztett veremházat is kialakítottak édesapja gyermekkori emlékei alapján, a világháborút követő életviszonyok érzékeltetésére.

Mára túlnőtt Rézműves Melinda tevékenysége a tájház kerítésén. Az édesanyja által életre hívott óvodában most a Madzagóvodát bemutató kiállítás látható, a Tájházzal szemben pedig az 2014-ben megépült Alkotóház működik. Színtere a néprajzi, irodalmi, képzőművészeti, fotógyűjtemény bemutatásának. Az itt megvalósuló tudásmegosztó konferenciák, tréningek, múzeumpedagógiai és műhelyfoglalkozások a közösség fejlesztését szolgálják. Ízelítőt kaptunk az EGT Alap támogatásával nemrég befejeződött Nagyapám kincse projektből is, hallottunk a helyi gyerekek, fiatalok közreműködésével tevékenykedő webrádió tevékenységéről.  Rézműves Melinda időközben a Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület létrehozásával, civil szervezetbe ágyazva igyekszik stabil alapot találni a hodászi közösségszervező, értékmentő munkához.

Hodász másik nevezetességéért nem kellett messzire mennünk: a görögkatolikus cigány gyülekezet temploma és intézményei – az idősek otthona, családok átmeneti otthona, a szociális központ, a konyha, valamint a gyülekezet óvodája is – a szomszédságban találhatók. A templomtoronyra írt évszám – 1995 – ne tévesszen meg senkit, a cigánypasztoráció az 1940-es években kezdődött Hodászon. Sója Miklós atya legendás alakja elevenedett meg előttünk, amikor megilletődötten foglaltunk helyet a templomi padsorokban, míg hodászi szakkollégistánktól, Rézműves Norberttől hallgattuk a gyülekezet életét ecsetelő történeteket. Azt már Lakatos Sándor kántortól tudtuk meg, hogy pápai engedéllyel gitárkísérettel, cerhári nyelven mutatják be a liturgiát ebben a templomban, ahol egyébként az egyetlen boldoggá avatott cigány, Káló portréja is látható.
Sója Miklós nem csak az evangéliumot vitte a cigányok közé, a háború alatt és után tanított és szociális munkát végzett a nyomorgók között.Az általa teremtett hagyományokat továbbépítő papok sorából annak a Gelsei Gábornak a szolgálata emelkedik ki, aki a templom körüli intézményrendszer megteremtésében élen járt. A rendszerváltást követő években a gyülekezet akaratából, vezetőinek aktív közreműködésével, holland anyagi támogatással úgy alakították ki a szociális ellátó rendszert, hogy mire az intézmények felépültek, szakképzett roma emberek állhattak munkába. Egyszerre gondoltak az idős emberek ellátására, a bajba jutott családok intézményi és otthoni istápolására, az óvodásokra, a tanoda létrehozásával az iskolás korosztály megtámogatására. Ha ezt tudjuk, már érthető, hogy a jelenlegi szakkollégisták között hárman vannak Hodászról…

A fejlesztés, az építkezés nem állt le a gyülekezetben: miután intézményeik további működtetését átvette a Szent Lukács Szeretetszolgálat – ahogy a Családok Átmeneti Otthonának vezetője, Kósa Anita beszámolt róla -, új közösségi térként építették a Hagyományok házát. A tanoda pedig a továbbra is gyülekezeti fenntartásban működő, páratlanul szép és felszerelt óvoda tetőterébe fészkelte be magát.
Az Evangélikus Roma Szakkollégium képzési tervében hangsúlyos szerep jut a romológiai ismereteknek és a roma-magyar kettős identitás megerősítésének. A XXI. század gyermekének – neveltetési körülményeitől függően – csak esetleges ismeretei lehetnek az előző korok életviszonyairól, a hétköznapi történelem összefüggéseiről. Az iskolában sem, de a még oly hagyományőrző családokban sem feltétlenül adják át azt a tudást, ami hozzásegítené az egyetemista fiatalokat a mai társadalmi viszonyok megértéséhez. Nem jut el hozzájuk azoknak a kiváló embereknek a példája sem, akik „mindennek ellenére” megcselekedték, amit közösségük felemelése, fejlesztése érdekében elengedhetetlennek tartottak. Ezért éreztük szükségét a hodászi látogatás megszervezésének. Fontos tudásra, különleges tapasztalatokra tettünk szert Hodászon, és arra a felismerésre jutottunk, hogy feltétlen vissza kell térnünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .