Hátrányok és motivációk – DAB-konferencia a romákról

Hátrányok és motivációk címmel a magyarországi romák integrációs esélyeiről szervezett szakmai műhelykonferenciát április 8-án Debrecenben az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Szociológiai Munkabizottsága, a DE Szociológia és Szociálpolitikai Tanszéke valamint a Roma Sajtóközpont.
A legújabb kutatások eredményeivel számot vető tudományos rendezvény apropóját a Roma Nap adta. A programban erőteljesen képviseltette magát az Evangélikus Roma Szakkollégium, ugyanis a TÁMOP projekt révén megvalósult, tanáraink által vezetett, szakkollégisták közreműködésével megvalósult kutatások eredményeiről két előadás is beszámolt.

összesMEERSZRomológiatanárunk, dr.Jenei Teréz, a Nyíregyházi Egyetem intézetvezető főiskolai tanára „Opre roma” címmel a keresztény roma szakkollégiumok hátránykezelő szerepét ismertette. Dr.Hüse Lajos főiskolai docens, a DE Szociális Munka Tanszékének tanára pedig a szegregátumokban élő roma gyerekek iskolai motivációját befolyásoló tényezőket tárta a műhelykonferencia résztvevői elé.
A konferencián egyébként szó esett a cigányok szociális reprezentációjáról, valamint a roma nők munkaerő-pici helyzetéről is. A nemzetközi naphoz idén is sok esemény kapcsolódott, ebből adódóan nekünk is sok kötelezettségünk volt, örömünkre szolgál azonban, hogy az ERSZK ifjúságát így is több hallgató képviselte.

Az eseményről a Debreceni Televízió is beszámolt, a Híradóban 9’39” -nél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .