Ez a mi dolgunk – KRSZH-konferencia Debrecenben

„Ez a mi dolgunk”  címmel rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitó konferenciáját idén a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 9-11. között. Mint ismeretes, a KRSZH öt éve működik, és már 250-nél is több hallgatója van a történelmi egyházak által idén már héttagúra fejlesztett szervezetnek. Az induláskor a jezsuita rend Budapesten, a görögkatolikus egyház Miskolcon, a reformátusok Debrecenben, míg a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyíregyházán alapított intézményt az egyetemek közelségében a roma értelmiség felnevelésére. Egy évvel később a római katolikus egyház Szegeden hozta létre hasonló profilú műhelyét, majd Debrecenben is létrejött egy görögkatolikus fenntartású szakkollégium, a most induló tanévnek pedig az a sajátossága, hogy a református egyház a fővárosi egyetemeken tanulókra is kiterjeszti hatókörét, Budapesten is megkezdte működését egy református szellemiségű roma szakkollégium. Hagyomány a KRSZH-ban, hogy a tanévet közös konferenciával és tanévnyitóval indítják, ennek helyszíne évről-évre változik, Nyíregyháza után idén Debrecen volt a házigazda.

A Debreceni Egyetem és a Nagyerdő létesítményeiben megszervezett konferencia ünnepélyes megnyitóján elsőként dr. Szabó István, a MRE püspöke, zsinati elnöke köszöntötte az ország minden részéből érkezett roma, illetve hátrányos helyzetű hallgatókat, felemlítve azt a tartozását, amit az iránt a roma fiú iránt érez, aki általános iskolában évekig a padtársa volt. Ő nem lett sem gimnazista, sem egyetemista – ács lett belőle, és az élete nem tartott tovább a statisztikailag kirótt 60 évnél. Pedig okos fiú volt, lehetőségek nélkül… Ezért arra kérte hallgatóságát, használják ki a nekik teremtett lehetőségeket.

A nyitó áhítatot ezt követően Kocsis Fülöp, hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita tartotta. „Emlékezz arra az útra, melyen az Úr vezetett” –az Úr nagy tetteire, dolgaira valójában azzal a szándékkal kell visszaemlékezni, hogy ez tanúság és tanulság legyen a jövőre, hangsúlyozta Kocsis Fülöp. Okkal bízhatok abban, hogy az Isten nagy tettei továbbkísérnek engem – folytatta a metropolita. „Bizalom nélkül nem tudunk semmit sem tenni. Ez a bizalom elsősorban az Isten felé kell, hogy irányuljon, Istenben kell, hogy gyökerezzék, de a bizalomnak egymás iránt is élnie kell. A keresztény roma szakkollégium nem működhet másképpen, mint ezen a keresztény bizalmon alapulva.” „Nagyon sok van rátok bízva” – szólította meg hallgatóságát.

54A köszöntések sorát Laborczi Géza, a KRSZH elnöke, evangélikus lelkész, Komolay Szabolcs, a vendéglátó város alpolgármestere és Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár folytatta. A társadalmi felzárkózásért felelős kormánytag vágta fel az öt éve életre hívott KRSZH születésnapi tortáját.

94

A program az ugyancsak hagyományosnak tekinthető miniszteri fórummal folytatódott. A roma szakkollégiumok ügye iránt közismerten elkötelezett Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét ezúttal Sztojka Szabina és Lakatos Zsuzsa kérdezte.

A konferencia második napja az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak ének-szolgálatával és intézményvezetőnk, Molnár Erzsébet igehirdetésével kezdődött.

dsc_0172

Délelőtt Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár vezetésével plenáris kerekasztal-beszélgetést tartottak a KRSZH mindenkori elnökeinek és az intézmények igazgatóinak részvételével a szervezet múltjáról és jövőbeli céljairól, majd Balogh Róbert református lelkész vezetésével mutatkozott be a KRSZH alumni programja, mindjárt két olyan fiatalt reflektorfénybe állítva, akik az ERSZK-hoz kötődnek. Posváncz József ma már a debreceni Szent Miklós Roma Szakkollégium mentoraként, Orgován Lilla pedig Fehérgyarmaton tanítóként dolgozik. Dani Eszter, az MRE Misszió Iroda vezetője tartott előadást a MRE cigánymissziójának stratégiájáról, mely három pillérre épül: az Istennel, önmagunkkal, felebarátainkkal és a teremtett világgal való megbékélésen; a holisztikus szemléletből következő egészségen, teljességen; az emberileg reménytelennek tűnő helyzetekben is, az egyén és a közösség számára is távlatokat nyújtó reménységen. Ezt követően Nagy Krisztina, az MRE fejlesztési csoportvezetője mutatta be „Úton a képzésből a munkába”című előadásában a WISZ rendkívül sikeres és folytatni tervezett gyakornoki programját.

dsc_0212dsc_0217

Szombat délután a „kálvinista Róma” nevezetességeivel ismerkedtek a roma szakkollégisták, a Református Kollégium és Múzeuma, valamint a Nagytemplom megtekintése szerepelt a programban. Este Balázs János zongoraművész koncertjének örültünk, majd fergeteges táncház következett a Ham ko Ham zenekarral. A hodászi, autentikus roma zenét is játszó együttesnek két tagja szakkollégistaként kezdi tanulmányait a Nyíregyházi Egyetem tanító szakán.

Szeptember 11-én, vasárnap délelőtt került sor az ünnepélyes, tanévnyitó istentiszteletre. Az igét dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, az MRE Zsinati alelnöke hirdette.
117Tanévnyitó beszédet Czibere Károly államtitkár mondott. Az oktatókat és a hallgatókat Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita, dr. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, Dr. Zakar Péter, a GJK dékánja, Dr. Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök, Laborczi Géza KRSZH elnök, evangélikus lelkész köszöntötte.

Debrecen – A társadalom olyan közös hajó ácsolásában érdekelt, amelyik mindenkinek lehetőséget biztosít a kihívások leküzdésére – fogalmazott a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vasárnap Debrecenben.
Czibere Károly a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitóján hangsúlyozta: a szakkollégiumoknak és az egyházaknak a “közös hajóépítésben” fontos küldetésük, hivatásuk van, akárcsak a roma értelmiségnek. A cigányság nem zárkózhat be a saját világába, nyitnia kell, bele kell szólnia a közös ügyekbe, hallatnia kell a hangját – tette hozzá.
A roma szakkollégiumi hálózatnak fontos feladata a társadalomban gyakran tapasztalható pesszimizmussal szemben a bátorítás, a remény felmutatása. Az államtitkár szerint a tanévnyitón jelen lévő diákok annak a bizonyságai, hogy lehet másfajta utat is választani, máshogyan élni.
Azt mondta, a szakkollégiumok tanárai, tanulói olyan közösséget alkotnak, amelyik képes felmutatni másoknak is, hogy minden élet számára van
menekülés. Az egyházaknak az is szerepük, hogy ne hagyják ennek a közösségnek a szétesését, munkájukkal segítsék a szakkollégiumok “összekapaszkodását” – fogalmazott Czibere Károly.
Az államtitkár jelezte azt is, hogy a kormány roma felzárkóztatási politikája “a régi determinációktól és megkötözöttségektől megszabadulva” új távlatokba emelkedhet, és a jövőben az előző időszak eredményein alapuló programokat tudnak majd indítani.
/– MTI –/

Laborczi Géza, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke a konferencia jelentőségéről és feladatáról beszélt az Európa Rádiónak. Pálóczi Alexandra kérdésére válaszolt:136
„A találkozás örömét adja a konferencia. Nagyon sokfelől, különböző gazdasági, társadalmi, kulturális, vallási közegből érkeznek a hallgatók és érkezünk mindannyian, és az rendkívül jó dolog, hogy együtt tudunk lenni. Ezek a különbözőségek nem kioltják egymást, hanem egyfajta új minőség születik az egymásra figyelésből, a szimpátiából, az empátiából és az egymás iránti bizalomból. Természetesen ezek az alkalmak a találkozás örömén túl a feladatok áttekintését is jelentik. Az előttünk lévő tanévnek a feladatait világosan fölmérjük, együtt gondoljuk ezt végig. S minden intézmény aztán a maga területén tudja végezni a feladatokat, és így mint egy hálózatban, kötelékben repülve, koordináltan tudjuk segíteni a ránk bízott fiatalok életét.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .