Esély és támogatás a tanuláshoz

A kollégium már államvizsgázott és a diplomájukat átvett diákjai bizonyítják: sokan elérik az álmaikat.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium elsősorban romákat, illetve hátrányos helyzetűeket segít felsőoktatási tanulmányaik során, hogy a tehetséges, jó képességű fiatalok anyagiak híján, szociokulturális hátrányaik miatt ne morzsolódjanak le. Nem egyszerűen diplomásnak szánják őket: az intézmény olyan értelmiségiek nevelésére törekszik, akik a keresztény értékrenddel megerősítve képesek lesznek tenni a hazai cigányság integrációjáért.

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium az idén is felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatóknak.
– Most van a jövő tanévi jelentkezési kampány, tehát most kell döntéseket hozni. Akik a mi „célcsoportunkat” adják, egyre mélyebb szegénységbe csúsznak, a családoknak beláthatatlan terhet jelent a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása – mondta Molnár Erzsébet intézményvezető, és hozzátette: ezért nagyon fontos, hogy a diákok tudjanak az ösztöndíj- illetve támogatási lehetőségekről. Hallgatóik között vannak olyanok, akik nem hogy otthonról nem kapnak anyagi támogatást, de még ők küldenek haza pénzt. A szakkollégium megadja azt a személyre szabott segítséget, ami a hátrányok lefaragásához szükséges a főiskolai, egyetemi tanulmányi követelmények teljesítésében.
– A felvételi eljárás két részből áll. Az elsőben a beküldött dokumentumokat (pályázatokat) értékeli a szakkollégium felvételi bizottsága. A másodikban a pályázati feltételeknek eleget tevő jelöltek szóbeli meghallgatáson vesznek részt, ahol a szakkollégium célkitűzéseivel kapcsolatos motivációról tájékozódik a felvételi bizottság, ezután alakul ki a felvételt nyert hallgatók listája.
A kollégium már államvizsgázott és a diplomájukat átvett diákjai bizonyítják: sokan elérik az álmaikat.

 

KM
http://www.szon.hu/esely-es-tamogatas-a-tanulashoz/2984642