Dandos, a mi hősünk!

 

A hagyományoknak megfelelően az ERSZK is képviseltette magát az 1956-os forradalom emlékére rendezett városi eseménysorban. Intézményünk évek óta részt vesz Dandos Gyula és Bán István Szent István úti emléktáblájának koszorúzási ünnepségén, Nyíregyházán.

Dandos Gyula, egykori Kossuth-gimnazista, állami gondozott diák aktív részese volt a nyíregyházi forradalmi eseményeknek. A forradalom leverését követően előbb az ungvári börtönben, majd a nyíregyházi ÁVÓ börtönében kínozták. 1957 februárjában agyonlőtték a határőrök, mikor Svájcba szeretett volna szökni. Emléktáblája a hajdani kollégium, a mai evangélikus óvoda épületének falán található, szemközt az alma materrel. Bán István 1956-ban két rádióbeszédével vívta ki a kommunista hatalom haragját: október 31-én, a reformáció napján, majd november 2-án, halottak napján mondott beszédet a körzeti rádió műsorában, s ezzel megpecsételődött a sorsa… 1957-ben nyolc év börtönre ítélték a bokortanyák lelkipásztorát. Emléktáblája a Szent István út 42. szám alatt található elhagyatott ház falán emlékeztet a dicső múltra.
A nyíregyházi 56-os hősök emléktábláinál hagyományosan az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diáksága, a XXI. századi Roma Nők egyesület tagjai, valamint az Evangélikus Roma Szakkollégium szerveznek megemlékezést.

Információk még

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .