Czibere: nyolcszáznál több fiatalt támogat az Út a diplomához program

Kétszázmillió forint értékben 816 fiatalnak nyújt anyagi támogatást és ezáltal segítséget a diploma megszerzéséhez a január végén zárult pályázaton az Út a diplomához program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Nyíregyházán.

Czibere Károly az Evangélikus Roma Szakkollégiumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az esélyteremtő program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók diplomaszerzési esélyeinek javítása. A projekt egyik részét az ösztöndíj-támogatás alkotja, másik része pedig a hallgatók önköltségének finanszírozásában segít – tette hozzá Czibere Károly.
Az ösztöndíj-részprogram keretében félévente 125 ezer forintos vissza nem térítendő támogatás volt igényelhető a 2014/15-ös tanév első és/vagy második tanulmányi félévére. Az önköltség-támogatás szintén erre a két tanulmányi félévre, illetve a 2014. szeptember 1. és 2015. június 30. közötti időszakra volt kérhető. Utóbbi összege az adott hallgató önköltsége mértékének legfeljebb 95 százaléka lehet, de nem haladhatja meg félévente a 350 ezer forintot.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt 399 hallgató nyert el ilyen támogatást, a januárban zárult pályázatban pedig sikerült megduplázni a programban résztvevő fiatalok létszámát. A felzárkózáspolitika nagyon fontos eleme, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatal kapjon valódi segítséget tanulmányaihoz.

 

VTV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .