Bronz Debrecenből

Úgy készültünk a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hagyományos Focikupa tornájára, hogy szerettük volna hazahozni Debrecenből azt a vándorserleget, melyet még 2015-ben indított útjára rendezőként az ERSZK. A trófea évek óta Debrecenben „lakik”, és még marad is egy újabb esztendőre…

 

Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Hajdúdorog után most két egymást követő évben ismét Debrecen adott otthont a KRSZH focitornájának. A Tóth Árpád Gimnázium tornacsarnokában a VII. Focikupáért február 16-án tíz roma szakkollégium csapata küzdött meg egymással, a tornára az egyetemi roma szakkollégiumok is meghívást kaptak.

A házigazda Wáli István Református Roma Szakkollégium intézményvezetője, Mózes Áron köszöntette az ország minden tájáról összesereglett egyetemi ifjúságot, majd Fekete Károly, a Magyar Református Egyház zsinati alelnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az 1Kor 6,19-20 alapján tartott rövid reggeli áhítatot. Ezt követően köszöntőt mondott Debrecen alpolgármestere, Komolay Szabolcs, a Roma Szakkollégiumi Egyesület elnöke, Laborczi Géza, valamint az Emmi Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin.

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium csapata hosszú várakozásra kényszerült az első mérkőzésig, a sorsolás a C-csoport 4. csapataként azonosított bennünket. Amíg a fiúk is csak nézők voltak, beszélgetéssel, énekléssel szórakoztattuk magunkat a szurkolói páholyban. A csoportmérkőzések láttán csapatunk egyik szakavatott csatára pontos elemzést adott még az első meccs előtt: „Vagy elsők leszünk, vagy harmadikok! Növelné az esélyeinket, ha nem csoportelsőként jutnánk tovább, akkor könnyebb ellenfelünk lenne a végjátékban.”

Az ERSZK együttese – Balogh Csabi, Balogh Krisztián, Balogh Robi, Beri Kari, Cozma Adrián, Cozma Erik, Lakatos Pisti és a kapuban Agócs Joci – fantasztikusan játszott! Elsőként a fővárosi jezsuita szakkoli csapatával csaptak össze (3-0-ra nyertek), a kaposvári egyetemi szakkollégium együttesét kicsit nagyon megverték, a végén már örültünk, hogy kaptunk egy gólt tőlük, ne érezzék olyan rosszul magukat (7-1), és ugyanez elmondható a házigazda WISZ együtteséről, a tavalyi bajnokról (5-1).  A középszakaszban a szegedi együttessel hozott össze bennünket a sors: 1-0. Bár ezek az eredmények önmagukért beszélnek, ki kell emelnünk, szellemes és szép játékot láttunk csapatunktól. Nem csupán a jó egyéni megmozdulások, cselek, szöktetések, szerelések, de a leleményes összjáték, a szépen felépített akciók is olyan lelkesítőek voltak, hogy kétségtelenül az ERSZK szurkolói páholya volt a leghangosabb ezen a délelőttön…

A véghajrában azonban már a hangerő se segített a fáradtságon. Ötödször futottak be a pályára a srácok, amikor a magunk között csak „kistestvérként” emlegetett, Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium (Persze) együttese következett ellenfélként. A testvérek óvatosan kóstolgatták egymást a pályán, a mieink erejéből még futotta egyenlítésre, de aztán a dunántúli újoncok csak megszerezték a vezetést (2-1). Az történt, ami várható volt: a végső, kupadöntő meccset a debreceni görögkatolikus együttessel vívták a srácok. Ismerve az ellenfél kvalitásait, a védekezésre helyezték a hangsúlyt, kiváló csatáraink is mind a kapu körül sepregettek, hogy az egyébként parádésan teljesítő hálóőrünknek, Agócs Jocinak segítsenek. Az immár harmadszor is kupagyőztes debreceni együttes ellen végül vállalható módon 1-0-ra vesztettünk…

 

A torna végeredménye:

  1. Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium (Debrecen)
  2. Pécsi Evangélikus Cigány Szakkollégium
  3. Evangélikus Roma Szakkollégium (Nyíregyháza)

Csapatkapitányunk, Balogh Csaba (2.éves sportszervező szakos hallgató) 12 –szer talált az ellenfél kapujába, így a VII. Focikupa gólykirálya lett. Szeretettel gratulálunk!

Természetesen azzal tértünk meg Debrecenből, hogy akkor majd jövőre hozzuk haza a kupát!

Köszönjük a Wálisoknak a szervezés szolgálatát, a KRSZH közösségének pedig a sportszerű együttműködést.

Tudósítás, videóval

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .