Fontos, hogy a meghívott diákok merjenek példát mutatni társaiknak – hangzott el szombaton az Evangélikus Roma Szakkollégium, tehetségfejlesztésről tartott sajtótájékoztatóján.

Elolvasom

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatóival, a kertvárosi gyülekezet tagjaival és tanárainkkal közösen lengyelországi kiránduláson vehettünk részt. Úti célunk fontos állomásai többek között a leghírhedtebb koncentrációs táborok: Auschwitz és Birkenau volt.

Elolvasom

Koncertsorozat a Gryllus Kiadó és az Evangélikus Roma Szakkollégium szervezésében

Elolvasom

Az ERSZK is hivatalos volt a Jósa András Múzeum legutóbbi rendezvényére, amikor dr.Fabiny Tamás, az MEE Északi Egyházkerületének püspöke rendhagyó tárlatvezetést tartott a Benczúr-kiállításon.

Elolvasom

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya ezúttal az Északi Evangélikus Egyházkerület ifjúsági napját szervezte meg Nyíregyházán, a Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskolában. A március 8-i rendezvényen a szabolcsi megyeszékhely evangélikus közösségeinek, intézményeinek ifjúsága között ott voltunk mi is, az ERSZK hallgatói. De jöttek a távolabbi gyülekezetek fiataljai is: Arnótról, Bátonyterenyéről, Csömörről, Domonyból, Encsről, Fancsalról, Ikladról, Szüdről.

Elolvasom