Amerikai vendégek az ERSZK-ban

Március 20-án ismét Nyíregyházára, az Evangélikus Roma Szakkollégiumba látogatott Steve Nelson, az ELCA chicagoi székhelyű Globális Szolgálatának igazgatója, az Amerikai Egyesült Államok Evangélikus Egyházának képviseletében, valamint az ELCA európai képviselője, Martina Helmer.

Nem egészen egy év után, március 20-án ismét Nyíregyházára, az Evangélikus Roma Szakkollégiumba látogatott Steve Nelson, az ELCA chicagoi székhelyű Globális Szolgálatának igazgatója, az Amerikai Egyesült Államok Evangélikus Egyházának képviseletében, valamint az ELCA európai képviselője, Martina Helmer. A „régi” kedves ismerősöket Molnár Erzsébet, a szakkollégium vezetője, Laborczi Géza, az intézmény igazgató tanácsának elnöke, lelkipásztorok, valamint a hallgatók képviselői fogadták. Orgován Lillát, a Nyíregyházi Főiskola tanító szakos, valamint Oláh Róbertet, a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának mesterképzésben részt vevő hallgatóját főleg a tanulással kapcsolatos motivációikról, személyes sorsukról kérdezték, de kíváncsiak voltak arra is, hogyan viselik az előítéleteket, illetve hogyan ítélik meg a hazai cigányság helyzetét.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .