Advent 2019 – „Ne essék rosszul, az hogy adsz.” (5Móz 15,10)

Tavaly kezdeményezték először a szakkollégisták, hogy gyűjteni szeretnének advent idején nehéz sorsú roma közösségek megsegítésére. 2018-ban a nyírteleki Kedvesház, az Oltalom Szeretetszolgálat hajléktalanok ellátásáért felelős szervezete, valamint az Iránytű Tanoda közössége volt a szakkollégisták kiválasztottja. Az idei tanév elején feltettük a kérdést: „Akarjátok-e újra? Ez a Ti ügyetek, önkéntes vállalásotok lehet csak. Mi segítünk mindenben, de csak ha Ti akarjátok!”


December elején indítottuk el az adománygyűjtő akciót, azzal a céllal, hogy az – évek óta kiváló partner – ibrányi Iránytű Tanodába járó gyermekeknek és családjuknak, valamint a nagycserkeszi roma közösség rászoruló családjainak juttassunk segítséget. Főleg jó állapotú ruhaneműt és játékokat, gyerekkönyveket gyűjtöttünk, de a szakkollégisták némi pénzt is összeadtak, hogy tartós élelmiszerrel is támogassák a még tőlük is rászorultabbakat…

December 10-én a gyűjtés felét juttattuk el Ibrányba, igazodva a tanodai programtervhez. A gyermek-, női- és férfiruhákat gondosan szétválogattuk, és ide szántuk az olajból, lisztből, cukorból, száraztésztából, rizsből álló, magunk vásárolta élelmiszeradományt is. Úgy intéztük, hogy a tanodai karácsony előtt raktárba kerüljön a holmi, tudva, hogy Hajdu Zsolt csapata gondoskodik a továbbiakról.

Nagycserkeszre az evangélikus gyülekezet adventi sorozatához kapcsolódva egyeztettünk időpontot december 20-ra. A két időpont között azonban tovább folyt a gyűjtés, komoly segítség jött még például Mezőladányból és Debrecenből, a Kenézy kórház jószándékú munkatársaitól – látható és láthatatlan kezek szőtték azt a kapcsolati hálót, amely megerősítette a szakkollégisták szeretetakcióját…

Újabb szortírozás után – zsákokba, dobozokba rendezve -, az első szállítmánynál nagyobb mennyiségű adománnyal indultunk a nagycserkeszi evangélikus templomba péntek este. Három munkatárs három autóval, de a sok csomag miatt csak hat szakkollégistával, noha az egyetem udvarán még jóval többen szorgoskodtak a bepakolás körül. Az adventi sorozat alkalmából ezen az estén Molnár Erzsébet, a szakkollégium intézményvezetője hirdette az igét, hallgatóink – Balázs Achilles, Balogh Roland és Lakatos Filip – adott zenei szolgálatot, a harmadik dicsőítést cigány nyelven énekelve. Kovács Erzsébet, a nagycserkeszi gyülekezet lelkésze köszönve a lelket melengető zenét, bemutatkozásra kérte a szakkollégistákat. A nagycserkeszi testvérek őszinte rácsodálkozással és örömmel fogadtak bennünket, ennek a község polgármestere, Kiss Józsefné adott hangot az áhítat után. Mint mondta, nagy szolgálatot tennénk, ha a község iskolájába is ellátogatnánk, vinnénk a példánkat azoknak a családoknak, gyerekeknek, akik egyelőre hírből sem ismerik azt a lehetőséget, melyet az Evangélikus Roma Szakkollégium képvisel.

Ajándékaink egyébként – melynek kis részét vittük be a templomba, épp csak mutatóba – az önkormányzat kisbuszába kerültek, ugyanis a családsegítő szakemberek közreműködésével, a szükségnek megfelelően juttatják el a rászoruló családokhoz még az ünnep előtt. A pakolás logisztikai feladatára azonban csak a szeretetvendégséget követően került sor. A nagycserkeszi gyülekezet tagjai sok-sok finomsággal fogadták szeretetükbe a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium képviselőit.

Hinni, remélni szeretnénk, hogy ez az adventi találkozás nyomot hagy Nagycserkeszen: többség és kisebbség összebékülhet Isten házában…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .