A valóság házhoz megy

Ezúttal az Evangélikus Hittudományi Egyetem hívta meg azt a hajléktalanokról készült fotósorozatot, mellyel Mocsár Zoltán már több alkalommal is sikeresen irányította rá az érdeklődők figyelmét a fedél nélküliek helyzetére.

dsc_0492_ dsc_0499_

Mint beszámoltunk róla, a Nyíregyházi Főiskola könyvtárában tartott premier után a kiállítás vándorútra kelt: a Korzóban tartott karácsony előtti figyelemfelkeltés után a budapesti, nagy múltú evangélikus Fasori Gimnázium Csendesnapján nyílt kiállítás, február 18-án pedig a teológusokhoz ért.
A már kipróbált dramaturgia szerint ilyenkor nem csak a képek beszélnek, noha a felvételek erőteljes benyomást adnak a kisiklott sorsokról, a kiszolgáltatottság bugyrairól, a nyomorról. Mocsár Zoltán részben főiskolai tanulmányai alapján (szociálpedagógiát tanul a Nyíregyházi Főiskolán), részben az Oltalom Szeretetszolgálat hajléktalanokat ellátó részlegeiben végzett önkéntes munkája során szerzett tapasztalatai alapján tart előadást az ilyen alkalmakon. Rávilágít azokra a társadalmi összefüggésekre, a szociális krízis hátterére, amelyekről a laikusoknak nincs ismeretük. Ezúttal is kiderült a kérdésekből, hogy a teológus-hallgatók közül kevesen vannak tisztában a hajléktalanság okaival, mentális következményeivel, a segítségnyújtás lehetséges formáival. Pedig az nyilvánvaló, hogy majdani szolgálatuk során ezekre az ismeretekre is szükségük lesz.

 

dsc_0502_ dsc_0512_

 

dsc_0516_dsc_0514_

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .