A Föld Sója

Közép-európai Keresztény Találkozó helyszíne volt a budapesti Tüskecsarnok július 7-10-én. A Föld Sója – négynapos ökumenikus rendezvény házigazdája idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) volt, az Evangélikus Roma Szakkollégium ifjúsága is képviseltette magát.

Az idén tizedik alkalommal megrendezett ökumenikus találkozót először 1991-ben a kelet-németországi Görlitzben, legutóbb 2014-ben a lengyelországi Boroszlóban tartották meg. A négynapos rendezvényre Erdélyből, Lengyelországból, Szlovákiából, Németországból, Csehországból, Romániából, Ausztriából, Ukrajnából, Finnországból, Oroszországból, Fehéroroszországból és Amerikából is érkeztek.
A Föld sója-találkozó rendkívül gazdag programmal várta a résztvevőket. A Tüskecsarnok különböző helyszínein, valamint az ELTE termeiben párhuzamosan zajlottak az előadások, bibliatanulmányok, püspöki fórumok, pódiumbeszélgetések, de voltak tematikus elmélkedések, városnézések, filmvetítések, kórus- és zenekari koncertek, valamint számos sportesemény is.
Kilenc hallgatónk képviselte a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumot, nem csak résztvevői voltak az eseménynek, de önkéntes munkásként cselekvő részesei egy rendkívül színvonalas, izgalmas nemzetközi fesztiválnak. Komoly részt vállaltunk a fesztiváli helyszínek előkészítésében, az érkező vendégek fogadásában, regisztrációjában, az esti kávéházi vendégek kiszolgálásában…

DSC_0097Hozzájárultunk azonban a tartalomhoz is: a Föld sója találkozó szombati napján, az egyetem Prága termében a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat volt a téma. A szervezők lehetőséget adtak a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium munkájának megismerésére, különös tekintettel a romák oktatási helyzetére. Prezentációt tartott Oláh Róbert, aki a Debreceni Egyetem közgazdász hallgatójaként szakkollégistánk volt, diplomával a zsebében pedig munkatársunk az ERSZK-ban. Angol nyelven bemutatott egyéni életútján keresztül kaphatott képet az érdeklődő azokról a nehézségekről, amelyeket egy hátrányos helyzetű roma fiatalnak le kell küzdenie a diploma megszerzéséig. Az előadásban a magyarországi cigányság felzárkóztatásáért tett erőfeszítésekről is tájékoztatta a nemzetközi hallgatóságot.

Jelen voltunk a Lehetőségek vásárán is: standunkon L.Ritók Nóra Igazgyöngy alapítványának Szunó termékeit értékesítettük, hozzájárulva a kilátástalan sorsban lévő toldiak bevételeinek növeléséhez.

A Közép-európai Keresztény Találkozóval egy időben konferenciát szervezett az Emmi „Együtt kezdtük, együtt folytatjuk”címmel. A kétnapos esemény fókuszában a roma felzárkózás európai uniós és hazai stratégiáinak bemutatása, az elmúlt időszak tapasztalatainak és eredményeinek összefoglalása, valamint a jövőbeni főbb irányok, feladatok kijelölése állt. A rendezvény egyik fő témája volt a roma értelmiség helye, szerepe a felzárkózás politikában (oktatás, ösztöndíjrendszer, foglalkoztatás). Ennek részeként előadást tartott a KRSZH elnöke, szakkollégiumunk igazgatótanácsának elnöke, Laborczi Géza is. Igyekeztünk erőinket úgy szervezni, hogy a konferencián, illetve az ahhoz kapcsolódó gálán – a Művészetek Palotájában, a Somnakaj c. produkció bemutatóján is képviseltessük az Evangélikus Roma Szakkollégiumot.
LWF adriennDr. Martin Junge, a Lutheránus Világszövetség főtitkára az ERSZK standján, a Tüskecsarnokban – Kanálos Adriennel a Röszkén végzett, menekülteket segítő munkájáról beszélget.

 

 

 

 

A négynapos rendezvényről az evangelikus.hu-n részletes beszámolók olvashatók, pl. itt!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .